2010. november 28., vasárnap

Vegyes képes

Autókiállításon voltunk:

Volt, aki így díszítette az asztalt:

 Séta az erdőben, megtaláltuk végre a szélkerekeket. Hatalmasak.

Sok lány apát győz!

Elkezdett esni a hó!

2010. november 26., péntek

Vizesek

Feltúrták a havat, jól mulattak, csurom vizesek. De nincs fűtőtestünk a ruháknak :) Mindent megpróbálok fellógatni a törölközőszárítóra.

2010. november 25., csütörtök

Éhes

Dorka is beleesett a taknyos kórságba. A múlt héten jószerivel nem evett. Ma délután mást sem csinál, csak az asztalhoz jár: ebédelni! Vacsorázni! :) Kezdi bepótolni az elvesztegetett ételt.

2010. november 23., kedd

Várjuk a havat

Napok óta várjuk a havat, azt mondja az időjárás, hogy holnaptól esik majd, én is úgy izgulok, mint a gyerekek... Végül is november vége van, egyáltalán nem lenne furcsa, ha havazna...

2010. november 16., kedd

Baleset, betegség

A múlt héten Noémi Dorkával játszott, aminek egy felszakadt áll lett az eredménye... Rohantunk a kórházba, ahol egy öltéssel összevarrták Dorci állát. Tegnap már ki is vették a varratot.
Noémi meg köhögős-orrfolyós, itthontartottam, szedjük a homeósokat (mert én is elkaptam), úgy látom, javul a helyzet.

2010. november 5., péntek

Németet tanulunk

Na, nem kell semmi komolyra gondolni, de próbálunk itthon is kicsit gyakorolni. A hétvégén vettem egy laminálógépet, akinek még nem volt ilyen, egy fontos tanács. Mivel én ott álltam bambán a boltban, hogy milyen fóliát vegyek.... Az úgy van, hogy egy oldala a fóliának le van zárva, és azzal az oldallal kell belerakni a gépbe, úgyhogy el kellett vetnem a mindenféle méretű nyomatokat. Mert olyat is terveztem, hogy szavakat nyomtatok, és abból csinálunk mondatokat. Naszóval: nem szabad túl nagy fóliát venni, a mostani dominó az A6-os fóliához készült, egy darabból 3 dominót lehet készíteni. Ez a lap így 10 fóliából megvan. (Ha bárkinek van tapasztalata a lamináláshoz, csak írja be bátran :))
Keresgéltem játékos anyagokat a neten, itt találtam nagyon szupereket. Többek közt dominókat. Ezt az ötletet felhasználva készítettem én is egyet, hasraütésszerű alapszavakból, csak semmi tematika :D

Innen letölthető.

2010. november 4., csütörtök

Boldog szülinapot!

Rajzolnak


Dorka mostanában ilyeneket alkot.
Meg is mondja, mit rajzol:



Noémi pedig ezt alkotta a napokban. Szerintem zseniális!

2010. november 3., szerda

Hollófelvonulás

Ma este az iskolával felvonultunk. A gyerekek még tegnap csináltak töklámpásokat, akarom mondani valamiféle lámpásokat, szerintem valami óriási retkek voltak, olyan lilás színű... Összegyűlt az iskola, és a családtagok, és mentünk egy nagy kört, és beszélgettünk, végre megtudtam ki az a Bétül, és mennyit tud magyarul, és a végén odaértünk a templomhoz, ahol volt kis vendégvárás, süti, tea, nagyon kellemes volt!

Iskolai szünetek

február 5-20

Rendszeres olvasók

Összes oldalmegjelenítés

 

Laura, Noémi, Dorka Svájcban | Creative Commons Attribution- Noncommercial License | Dandy Dandilion Designed by Simply Fabulous Blogger Templates