2011. december 25., vasárnap

Spielgruppés karácsony

A Spielgruppéban is megünnepeltük a karácsonyt, az utolsó alkalommal minden anyuka ottmaradhatott. Közösen reggeliztünk (mindenki hozott valamit), és kreatívkodtunk.




Tripla szuper nap - part 3 (szülinap)

No, ezzel elmaradtam, most sikerült leválogatni a képeket. A musicalen, és havazáson túl múlt vasárnap volt Laura 9. szülinapja. 


Az ajándék nagyon tetszett neki :)



A bolti torta igen finom volt.




Néhány szó...






... a karácsonyról.
Ha már így kivetett az ágy, van időm blogolni.
Pénteken itt voltak délelőtt Elenáék, többek közt arról beszélgettünk, hogy mennyire megláthatjuk magunkat a gyerekeinkben. Hát tegnap Laura mutatta meg hasonlóságát hozzám. Nem tudott hova lenni az izgalomtól, tőle eltérő módon, ő volt az első a gyerekek közt, aki felkelt - 7-kor, máskor 9-10 fele úgy kell kiverni az ágyból. Aztán kicsit visszabújt, és olvasott egy keveset.

A fát már korábban feldíszítettük
Én ezeket horgoltam rá



Délelőtt kényelmesen készülődtünk, és közben ment a szenvelgés, hogy mikor jön már a Jézuska??? Hiába mondtuk, hogy de délután szokott, úgy érezték, itt valami baj van. Főleg Laura szenvedett nagyon látványosan. Ebéd után ránk is szólt, hogy húzzunk el a nappaliból, mert miattunk nem jön, mert ott vagyunk. És hopp, azért elérkezett a megfelelő pillanat!


A 2 nagyobb kapott egy-egy papírkastélyt, amit nekik kell felépíteni, és kidíszíteni. Rögtön neki is láttak az alkotásnak...


A közös legó nem kapott olyan nagy figyelmet :) Dóri geometrikus pecsétet kapott, elképesztően gyorsan felfogta, mit lehet vele kezdeni - nekem voltak kétségeim, hogy neki való-e már.

Ezt teljesen egyedül csinálta, jobb oldalt ő maga, a fején a pötty a haja :) Bal oldalt apa, aki kicsit morcos. Amúgy esik az eső, a kis vonalkák azok.


Apa mágneses golyókat kapott, több kéne belőle, mert a lányoknak is igen tetszik. Dóri hosszú ideig azzal játszott (szegény apa...). Én kötős szerszámokat kaptam, és nagy önuralommal nem kezdtem új munkába, inkább horgoltam.
Egy kis gasztrokitérő: ebédre korábban jól bejövős nyulat sütöttünk. Most ez a nyúl az istennek nem akart megsülni. A lányoknak meg nem ízlett. Aha. Mert vadnyúl volt. A színére és az állagára alapozzuk a feltevést, mert a csomagolásról nem derült ki a számunkra. Szerintem isteni volt, nade nem az a csirkehús íz...

2011. december 18., vasárnap

Tripla szuper nap - Part 2

Elenáék meghívtak minket egy musicalre, amiben ők is szerepeltek. Az egyházközösségük szervezte. Ez egy igazi svájci specialitás, svájcinémetül az első karácsonykor, amikor Jézus megszületett. A főszerelplő a morcos teve. Igazán egy vicces darab, Elena férje, Urs alakította a főszerepet. A két kislánnyal ők énekeltek, Gianluca (Vajon így írják?) pedig szerepet is kapott, mint tevegondozó. A darabot Andrew Bond szerezte. A lányok ismertek pár éneket belőle, lelkesen énekelték együtt a szereplőkkel. A sztori röviden annyi, hogy Baltazár, a teve tulajdonosa elindul a csillag után, de a teve meg folyamatosan morog, aludni szeretne, meg leginkább is otthon maradni. Odaérnek, megszületik Jézus, majd hazaindulnak. Na, ettől a teve végképp kiakad, mert minek jöttek akkor? Elindulnak, majd a teve egyszercsak visszafordul, mert megérti a lényeget: az ég küldötte gyermeket jöttek megnézni. Ő is megnézi hát, és mindenki boldog. 

A lányoknak is tetszett :)

A kórus fele, középen bal szélen Elena, legelől a legkisebb Noémi osztálytársa, Delia

A teve Baltazárral és a gondozóival

A stille Nachtot együtt énekeltük. Egy kis caraoke - svájcinémetül volt kiírva a szöveg!!! Olvassátok, mókás :)

Nagyon morcos teve :)

Itt a vége, fuss el véle, mindenki a színpadon, kis örömdalolás. Virágos ruhácskában a család kegkisebb lánya, Linda

Nagyon nagyon jó program volt, hangulatos előadás, jó volt látni, hogy a szereplők is élvezték, hogy ott voltak. Nem profi előadás volt, viszont tán pont ezért még élvezetesebb. Önkéntesen lehetett jelentkezni. Utána a kávézóban beszélgettünk még egy kicsit, ettünk gipfelit (magyarul kroasszant :)).

Tripla szuper nap! Part -1

Ma reggel, mikor felébredtünk, nagy hófehérség fogadott minket. Voltunk musicalen, és most a gyerekek kint  játszanak, hóember építenek. Végre! Már untuk a decemberi áprilist... Megmaradni mondjuk nem fog, mert plusz van, de a gyerekek nagyon élvezik!


Amikor hazaértünk, még sütött a nap...


Gyors átöltözés overállba, és indulhat a hóemberépítés!

Hú, de nehéz!

Aztán elkezdett zuhogni a hó...



2011. december 8., csütörtök

Türelem

Milyen érdekes ez. Alapjában borzasztó türelmetlen vagyok. Nehezen viselem a gyerekek bénázásait. Felborítják, kiöntik, összekenik, főleg egy kreatívkodásnál, minden erőfeszítésemre szükségem van, hogy elviseljem. Pont ma gondolkodtam ezen, milyen érdekes, hogy korrepetálni viszont szerettem, és bírtam. Türelmesen megvártam, míg a gyerek agyában fény gyúl. A gyakorlótanításomon külön ezért dícsértek meg, hogy milyen türelemmel tudom kivárni a választ. Nem értem, hogy van ez, mi a különbség? Az előbb idejött Noémi, hogy segítsek a leckében, nemrég még ott tartottak, hogy 7-8, stb, most meg találja ki, mennyi a fele 36-nak... Kaptak segédeszközt: a kis korongok, miket nálunk is használnak, meg hozzá ez tükör. Mutattam neki más stratégiát, komolyan, rettenetesen élveztem, hogy együtt tanulhatok vele, eddig nemigen kellett egyikkel sem.

2011. december 4., vasárnap

Új fényképezőgép - több és szebb kép!

Első kísérletek, séta a környéken

A teraszunk

Fel a dombra, a házunk mögött

Még zöldell a határ

Cukorrépa


Akad még alma a fán

Figyellek!

Marhawelness

Pár perc tőlünk az erdő



2011. december 3., szombat

Krahacs

Dori beteg... Ejjel velunk aludt, meg szerencse, mert 3kor belazasodott. Ma egesz nap kohogott, fujta az orrat, estere megint lazas lett... Hallom most is, olyan csunyan kohog. Laura is fujja az orrat, mig tavaly Noemi volt csak taknyos, most o nem beteg.

Voltunk Konstanzban a SeeWorldben

nem biztos, hogy így hívják, de egy olyan akváriumos helyen :) Lányok nagyon élvezték, talán Dorka a legjobban.







Bodeni tó télen






2011. december 2., péntek

Dorka apjával adventi céges bulin vett részt


Tánci


Az egyik "ovónéninek" nagyon tetszett Dóri

Készített egy kendőt

Kifestették az arcát


Egy bohócsüti is készült

Iskolai szünetek

február 5-20

Rendszeres olvasók

Összes oldalmegjelenítés

 

Laura, Noémi, Dorka Svájcban | Creative Commons Attribution- Noncommercial License | Dandy Dandilion Designed by Simply Fabulous Blogger Templates