2010. augusztus 26., csütörtök

Első nap az iskolában

Ma én vittem Laurát, holnaptól az iskolabusszal megy. De szerettem volna beszélni a tanítónénikkel. Nagyon jól fogadták, hogy egydüliként így megjelentünk korán, megdícsértek, milyen jól beszélek németül (:)), és elmesélték a menetrendet. 8:10-9:50 (?) tanulás, utána tízórai, majd megint tanulás, ahogy néztem az órarendet, igaziból nincs is órarend, mármint olyna értelemben, hogy matek, meg olvasás, stb. Két tanítónéni van, van, hogy egyik, van hogy mindkettő foglalkozik a gyerekekkel. Aszerint haladnak, hogy mit tud a gyerek. Kéredztem, meddig fog ide járni, azt mondták, ki tudja? Lehet, hogy 6 hónap múlva már normál iskolába megy. 13-an vannak az osztályban, 7-10 évesek, mindenféle nációból. Az iskolabuszhoz lekísérik 10 perccel 12 előtt (ekkorra kell Noémiért is menni, remélem, mi érünk hamarabb haza), kétszer kell délután visszamenni egy héten, lehet, hogy majd még beraknak egy plusz napot is, majd kiderül. Tízórai szigorúan beszabályozva: nem szabad édességet vinni (khmm, ma mit tettem be? Kekszet, meg almát, mert elfogyott a kenyér.), semmi édes ital, csak víz (ugyanez az oviban megfejelve azzal, hogy banánt sem szabad). Házifeladat lesz, azt beírják a Kontakt füzetbe, minden nap alá kell írni. Hazaküldik a szükséges cuccokat. De csak azt. Váltócipőn gondolkodom, paucsot kérnek, de az milyen gáz már... Szandija sincs, valamit csak kell venni, de nem akarom, hogy kilógjon a sorból, de a papucs. Délután kitaláljuk :)
Noémi 8-ra fog járni, apja viszi, 10-kor ott is tízórai, vinni kell, találjam meg Laura tavalyi uzsisdobozát. Szerdánként közösbe dobják, amit hoztak, ők szeletelik, és együtt eszik. Hétfőn torna, ezenkívül mennek kirándulni, megünneplik a szülinapokat. Hogy tanulnak, vagy játszanak-e, arról gőzöm sincs. Majd megkérdezzük. Ő hetente egyszer megy vissza az oviba délután.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Iskolai szünetek

február 5-20

Rendszeres olvasók

Összes oldalmegjelenítés

 

Laura, Noémi, Dorka Svájcban | Creative Commons Attribution- Noncommercial License | Dandy Dandilion Designed by Simply Fabulous Blogger Templates