2011. február 28., hétfő

Szijecském an

Kijön a szobájából, és arcán áhítattal mondja a címben szereplő mondatot, és mutatja a ruháján a szívecskét, amit felfedezett. Istenem, mennyire irigylem, hogy ennyitől ilyen boldog bír lenni. Szólni is alig bírok, csak bámulom, hogy mennyire imádnivaló, édes...

2011. február 25., péntek

Áll-leesős

Tanítónéni felhívott, hogy mi újság Laura első hetével, hogy érzi ő magát, meg én mit gondolok? Mondtam, hogy Laurának tetszik a suli, tanulgatunk együtt szavakat, ennek ő nagyon örült. Szerinte Laura nagyon ügyes, sokat megért, elégedett vele. Bocsánatot kért, hogy elfelejtett valami füzetet odaadni Laurának.
Hát komolyan, ez azért nem semmi.

2011. február 22., kedd

Bolondok

Bolondok ezek a svájciak. Nem tudom, milyen megfontolásból, valamit kertészkednek, továbbá nekiláttak a hátsó teraszok befejezésének. Jó is lehet a szállingózó hóban :D

2011. február 21., hétfő

Hogyan szoktassuk le a gyereket a tápszerről?

Adjuk oda egy hétre az egyik nagymamánál, aki kényszerből néha bögréből kínálja neki a tápot (csomós, meg kell keverni), majd felejtsük nála a cumisüvegeket. A másik nagymama adja bögréből, majd mikor visszakaptuk a dedet, borítsuk ki véletlen a bögre tápot, így a ded kiesve a ritmusból már nem nagyon kér a következőből. Következő este már ne is adjunk neki.

Első nap az új iskolában

Ma reggel kényelmes készülődés után elballagtunk össznépileg az iskolába (leszámítva Noémit, akitől elváltunk, ő oviba ment, és ezt igen nehezményezte is). Kéremszépen, itt óraműpontossággal mennek a dolgok, rend van, és fegyelem! 8:10-kor csengetnek be az első órához, a bemenetelhez 8:05-kor. A gyerekek álldogálnak az udvaron. Azaz 5 egész percük van átöltözni és bemenni a terembe. Kihívás ez az én csiga lányomnak :) A tantónéni fiatal és igen szimpatikus, mondta, bemehetünk megnézni egy tanórát, ha van kedvünk, mondtam, az lenne, de Dórival nehézkes volna. A terem inkább négyzet, mintsem hosszúkás téglalap alapterületű, a padok nem sorokban, hanem hogyismondjam, tömbökben vannak, van, melyik erre, másik arra néz. A teremben két falon is van tábla, szóval nyilván nem frontális az okítás. Délután kaptam egy borítékot, rajta ráírva a tartalma (3 lap), dátum, hely az aláírásnak, hogy átvettem :) Komoly! Egy iskola szintű 3. negyedéves menetrend (2. példány, az oviból is megkaptuk), egy osztályszintű tájékoztató, hogy mit fognak előreláthatóan tanulni, tantárgyanként.
Nyelv/ember és környezet: A zoknigép című könyvet fogják olvasni. Közben ők is feltalálnak valamit, tapasztalatokat szereznek a mágnesesség témájában. (Huhh, mindjárt lenyúlom a könyvet és elolvasom gyorsan :))) A könyvet amúgy a könyvtárból megkapta mindenki... Szerdáig 6 oldalt el kell olvasni belőle (jajj).
Nyelvtanból a főneveket tanulják majd, és elkezdenek egy olvasási tréninget is. 3x15 percig fogják hetente fejleszteni az olvasási készségeiket.
Matek: elkezdik az egyszeregyet. Első körben a szorzásokat a környezetükben próbálják felfedezni és megérteni. Pl. tojástartó, ablaksorok. Aztán a sorokon egyesével átmennek, és elkezdik tanulni, de az egész automatizálása csak 3. osztályban lesz.
Angol: hónapok, időjárás, téli dolgok. A tavaszi szünet előtt húsvétoznak is kicsit.
No, aztán hozott Laura egy A4-es lapra nyomtatott heti házifeladat listát. Az van felsorolva, hogy melyik napra mit kell elvégezni. Mellé kell írni, mikor csinálta meg, és jelölni, hogy melyik tetszett legjobban :) Lehet, hogy a szünet miatt, de hétfőre nem volt lecke. A jövő hétfő sincs rajta. Ilyenek vannak: rajzold le egy szünidei élményedet, olvasás (a közös könyvből), egy mondatot írni egy osztálytársról, és a negyedikre nem emlékszem. Szóval nem órákig tartó gyakorlás, a biztos.
Ez így eddig nekem nagyon tetszik!

A német viszont kemény lesz, elkezdtük olvasni a könyvet együtt, több szót meg kellett nézni a szótárba. Hiába olvas tök ügyesen Laura, ha nem ért mindent. Eddig elevickélt a maga kis konyhanémetével, de most keményen nekiálltunk a nyelvtannak és a szókincsbővítésnek. Nem érti a mondatszerkezetet, hogy mi mihez tartozik, hogyan kell fordítani. Nem tud igét ragozni, innentől persze még azt a szót sem érti, aminek amúgy ismeri a jelentését. Most tanulunk hát együtt.

2011. február 6., vasárnap

Mobilon felnőtt gyerek...

Éppen Magyarországon, a gyerekek a budaörsimamánál, én a ház kipakolására készülök. Délután csevegtünk telefonon, hogy kivel mi újság. A mamát a vonalason sikerült csak elérnem. Dolgunk végeztével elköszönünk, és még hallom, mielőtt megszakítanám a vonalat, Noémi tanácstalan hangját: Ezt meg hogy kell letenni???

2011. február 3., csütörtök

Az erdő napja

Tegnap Noémiék egész nap az erdőben voltak. Az iskolábamenősök és az elsősök kivonultak, és az erdőben játszottak és levest ettek. Ez a leves egészen titokzatos, ugyanis nem volt benne sem hús, sem zöldség. Lehet forróvíz volt? :) Ezenkívül csináltak pirítóst is, a tűzbe tartva. Jó móka lehetett! Magyarországon ilyen hidegbe max fél órára viszik ki a gyerekeket...

2011. február 1., kedd

OKÉ

Dorka mostanában előszeretettel használja ezt a szót.
Nyílik magától (a kapu). 
Nem magától, megnyomom ezt a gombot.
Oké.


Most hallom éppen, apjával beszél:
Most nem gyurmázunk, olvasunk.
Oké. Ebből olvasson nekem apa.

Boltos

Lauráék 2 napja boltosat játszanak az iskolában. Fénymásolt pénzzel, árukkal. Van 4 volt (Migros, Coop, és játékboltok), bank, ahonnan lehet pénzt kivenni. Bankos, eladó és vevők. Az eladó számológépen kiszámolja a fizetendőt, fizetnek, visszaadnak. Van akció is, akkor ezt be kell számítani.
Nagyon jónak tartom ezt, megismerkednek a svájci pénzekkel, és gyakorolják az összeadást, visszaadást is.

Iskolai szünetek

február 5-20

Rendszeres olvasók

Összes oldalmegjelenítés

 

Laura, Noémi, Dorka Svájcban | Creative Commons Attribution- Noncommercial License | Dandy Dandilion Designed by Simply Fabulous Blogger Templates