2011. január 20., csütörtök

Iskolaérett

Jut eszembe a bölcsről, ma aláírtam a papírt, miszerint egyetértek, iskolába mehet a gyermekem. Ma beszélyre hívott az ovónéni, aki nem tudott semmit rosszat mondani Noémiről, csak dicsérni, minden feladatban jól teljesít, egyből leveszi, mit kell csinálni, odafigyel, kitartóan dolgozik. Volt olyan feladatlap pl, ahol szavak voltak a sor elején, és ugyanazt kellett megkeresni a többi között a sorban. Ami trükkös volt, hogy volt, ahol 2x is előfordult. Az ovónéni szerint a legtöbb gyerek megáll egynél, hisz megtalálta... Jól bánik a számokkal, szépen másol sormintát, macit... Gyorsan tanulja a nyelvet, én eddig nem hallottam őt németül, izé cüridajcsul beszélni, most hallottam, hogy társalog az ovónénivel, és hát izé, kissé meglepődtem. Teljes, hosszú, összetett mondatokat mond. A gyerekekkel játék közben nem hallottam, hogy ilyen ügyesen kifejezte volna magát, fura. Most már nem aggódok, mi lesz vele a sulira, addig még van egy fél év, ehhez képest is rengeteget fog fejlődni (és amúgy is úgy látom, hogy a tanulás nem lineáris, hanem inkább exponenciális). A gyerekekkel is szót ért már, ők is keresik a társaságát, sikerült beilleszkednie. Naszóval, örülünk, minden szuper :)

2 megjegyzés:

  1. Gratulálok! Azért ez nagyon szívet melengető érzés lehet, figyelni a gyerkőcöt, ahogy folyamatosan nyomja a "sviccerdüccsöt". Mennyi idő kellett neki ehhez, fél év?

    VálaszTörlés

Iskolai szünetek

február 5-20

Rendszeres olvasók

Összes oldalmegjelenítés

 

Laura, Noémi, Dorka Svájcban | Creative Commons Attribution- Noncommercial License | Dandy Dandilion Designed by Simply Fabulous Blogger Templates