2011. május 14., szombat

Anyák napja

Ma volt az anyáknapi ünnepség az oviban. Nagyon nagyon tetszett. Nem kiöltözős, versmondós, egész más!  Fél 10-re mentünk, terített asztal várt minket, egy szép zöld papír szívekkel kidíszítve, tányér, filcből készült szívecske lánc, az asztal közepén papírvirágok tömkelege. Mindenki leült a kijelölt helyére. Volt kis éneklés (köszönöm, köszönöm édesanyám...), majd a gyerekek mindegyike mondott egy mondatot: köszönöm anyám neked, hogy... Jókat mondtak, édesek voltak, bár a felét nem értettem. Aztán az óvónéni zenét tett be, és egyesek hullahoppkarikáztak (Noémi is, bár nem tudom, miért lett kiválasztva, mert nem ment neki :D), a többiek táncoltak. Az aktív rész után nyugis következett: hátmasszázst kaptunk egy kis műanyag masszírozószerkezettel. Gondoltam is, otthonra is jó lenne ilyen, kívánságom nyomban meg is hallgattatott, ugyanis megkaptuk a kis bigyókat :) A gyerekek kimentek az udvarra tízóraizni, és játszani, mi pedig úri kiszolgálásban részesültünk az ovónéni által. Az ételek hozzávalóit a gyerekek készítették: vajat köpültek (Noémi ezt úgy mesélte, hogy valami gépbe tettek tejszínt, forgattak valami kart, és lett túró :)), főztek eperlekvárt, sütöttek valami kalácsfélét. A tésztájából kis csigákat formáztak, és azt úgy tették egymás mellé, hogy egy nagy szívet adjon ki. Ebből lehetett csipegetni. A kávét nem ők termesztették, az óvónéni főzte, volt még narancslé is... Én vittem Dórit is, aki jól elszaladgált a nagyokkal az udvaron. Száz szónak is egy a vége, nagyon nagyon szuper volt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Iskolai szünetek

február 5-20

Rendszeres olvasók

Összes oldalmegjelenítés

 

Laura, Noémi, Dorka Svájcban | Creative Commons Attribution- Noncommercial License | Dandy Dandilion Designed by Simply Fabulous Blogger Templates