Néhány szó...

... a karácsonyról.
Ha már így kivetett az ágy, van időm blogolni.
Pénteken itt voltak délelőtt Elenáék, többek közt arról beszélgettünk, hogy mennyire megláthatjuk magunkat a gyerekeinkben. Hát tegnap Laura mutatta meg hasonlóságát hozzám. Nem tudott hova lenni az izgalomtól, tőle eltérő módon, ő volt az első a gyerekek közt, aki felkelt - 7-kor, máskor 9-10 fele úgy kell kiverni az ágyból. Aztán kicsit visszabújt, és olvasott egy keveset.

A fát már korábban feldíszítettük

Én ezeket horgoltam rá

Délelőtt kényelmesen készülődtünk, és közben ment a szenvelgés, hogy mikor jön már a Jézuska??? Hiába mondtuk, hogy de délután szokott, úgy érezték, itt valami baj van. Főleg Laura szenvedett nagyon látványosan. Ebéd után ránk is szólt, hogy húzzunk el a nappaliból, mert miattunk nem jön, mert ott vagyunk. És hopp, azért elérkezett a megfelelő pillanat!

A 2 nagyobb kapott egy-egy papírkastélyt, amit nekik kell felépíteni, és kidíszíteni. Rögtön neki is láttak az alkotásnak...

A közös legó nem kapott olyan nagy figyelmet :) Dóri geometrikus pecsétet kapott, elképesztően gyorsan felfogta, mit lehet vele kezdeni - nekem voltak kétségeim, hogy neki való-e már.

Ezt teljesen egyedül csinálta, jobb oldalt ő maga, a fején a pötty a haja :) Bal oldalt apa, aki kicsit morcos. Amúgy esik az eső, a kis vonalkák azok.

Apa mágneses golyókat kapott, több kéne belőle, mert a lányoknak is igen tetszik. Dóri hosszú ideig azzal játszott (szegény apa...). Én kötős szerszámokat kaptam, és nagy önuralommal nem kezdtem új munkába, inkább horgoltam.
Egy kis gasztrokitérő: ebédre korábban jól bejövős nyulat sütöttünk. Most ez a nyúl az istennek nem akart megsülni. A lányoknak meg nem ízlett. Aha. Mert vadnyúl volt. A színére és az állagára alapozzuk a feltevést, mert a csomagolásról nem derült ki a számunkra. Szerintem isteni volt, nade nem az a csirkehús íz...